Az Ether mint befektetés

2015. december közepén kezdte meg az Ether bányászatát a Genesis Mining. Nem sokkal ezután, január végén erős emelkedésbe kezdett az Ether árfolyama az USD-al szemben. A korábban $1 USD körüli árfolyamon stagnáló Ether február 12-én már $6 USD-t ért. Vagyis aki jó időben vásárolt belőle teszem azt január közepén, az pár nap alatt hatszoros profitra tett szert.

A múlt héten még azt írták a Genesis Mining hírlevélben, hogy az Ether bányászati kontraktok sajnos elfogytak, viszont tegnap jött az új hírlevél, miszerint újra befektethetünk az Ether bányászatba. A különbség csupán annyi, hogy még január végén $18 USD-ba került egy MH/s kapacitás, most ugyanez $44 USD.

Látva, hogy a Genesis Mining mennyire tolja most ezt az Ether bányászatot, gondoltam utánanézek mit tudhat ez az Ether, ami miatt ennyire nyomják. Nem sok keresés után akadtam rá egy nagyon jó kis magyar blogra, ahol elég részletesen írnak róla és bizony az ott írtakat olvasva komolyan elgondolkodtam rajta, hogy ez még akár jó befektetés is lehet.
Első körben a 2014-ben írt cikket találtam meg, amelynek Bitcoin 2.0 a címe. Ebben írják le részletesen az akkor még csak tervekben létező Ether lényegét.
Aztán találtam meg a következő cikket: Ether: a bitcoin válság nyertese?

Ha a linkelt cikkeket olvasva úgy döntenél, hogy befektetsz az Ether bányászatba, akkor első körben szükséged lesz egy Ether pénztárcára, amit IDE kattintva tudsz létrehozni. Lényegében csak egy jelszót kell megadnod és a Generate gombra kattintva már létre is hoztak neked egy Ether címet, ami egy hosszú karaktersor, mint a bitcoin esetén. A jelszót és a privát kulcsokat jól mentsd el, mert elvesztésük esetén nem fogsz hozzáférni a pénztárcádhoz.
Miután van Ether címed, megadhatod azt a Genesis Mining fiókodban a Wallet fül alatt és ezután indíthatod is a befektetést.
Amennyiben még nem vásároltál semmilyen szerződést a Genesis Mining-nál, akkor célszerű az YOqW3c promóciós kódomat használnod, mert elvileg erre is jár a 2,5% kedvezmény. Amennyiben már vásároltál korábban bármilyen szerződést, abban az esetben a GM11 kódot célszerű használni, mert most 11% kedvezményt adnak rá.

A kibányászott Ether eladható USD-ért vagy bitcoin-ért.

23 hozzászólás a(z) “Az Ether mint befektetés” bejegyzéshez

  1. Roland

    Pár ismerőssel már egyideje befektettünk Etherbe és mivel nagyon nagyokat ingadozik az àrfolyama elég nagyokat lehet vele kaszálni váltogatással. 😉

    Válasz
      1. Admin Szerző

        Igen, erre a célra a Kraken a legjobb. Legalábbis azok közül, amiket eddig láttam. Ott lehet egyszerűen csak váltani is egyik devizáról a másikra és lehet úgy kereskedni, mint egy forex brókernél.

        Válasz
          1. Donsavesz

            Regisztráltam a Kraken-re.Itt hogy lehet feltőlteni a számlát?

  2. Roland

    Banki átutalással vagy bitcoinnal. De azt hiszem először fel kell tölteni személyes iratokat beazonosítás céljából.

    Válasz
  3. Roland

    Ha belépsz a fekete csík alatt középen van a “Get Verified” felirat. Oda kattints és ott írja, hogy melyik szinthez mit kér. Tier 2-nél már kereskedhetsz. Alatta azt hiszem nem mindennel (€, $ )udod feltölteni a számlád csak bitcoinnal.

    Válasz
  4. Roland

    Csak szólok, hogy Én 3€ körül szálltam be azt hiszem decemberben.Most 10€ felett van az àrfolyam és rohamosan emelkedik!

    Válasz
  5. István

    Szia Roland! Letudnád írni pontosan, hogy hogyan és hova fektettél be az Etherbe, mert engem is érdekelne a dolog. Privátban is küldheted, ha ide nem akarod leírni:) szasz.istvan29@gmail.com címre. Köszi a Választ.

    Válasz
    1. Roland

      Szia!

      Igen a krakenen lehet kereskedni, több fèle valutával ès bitcoinnal, litecoinnal, stb.. Kraken.com. Feltöltheted a számlád átutalással vagy bitcoinnal.

      Válasz
  6. Roland

    Csak szólok, hogy 11.5€-nál jár az árfolyam. A hírek szerint még hosszú ideig emelkedni fog! Nem késő beszállni. Ha ingadozik nem kell megijedni, hosszú távon emelkedik. Én szóltam ! 😉

    Válasz
  7. István

    Szia Roland! Tudnál nekem leírást küldeni, hogy hogyan kell a Krakenen kereskedni az Etherrel, mert nem igazán tudok eligazodni rajta + ott nem látom az ether chartját sem. Köszi a választ.

    Válasz
    1. Roland

      Szia István!

      Ezt így elmagyarázni nem egyszerű…..ha a verifikáció meg van és töltöttél is fel pénzt, akkor bal oldalt a fekete sávban van alapból , hogy xbt/eur. Mellette egy pici nyíl. A nyílra kattintva lenyílik egy lista. Ott tudod kiválasztani , hogy mivel szeretnél kereskedni. Az xbt/eur mellett balra meg egy ikon ami 4 csík. Az a chart. Az mindíg a kiválasztott devizapárnak a chartja. Plusz van belső stat is felül az “account” melletti “chart”. Ha mindennel meg vagy akkor bal oldalt a fekete csík alatt van a “trade” utána onnan az “order” és ott tudsz megbízást adni. Akár azonnalit , aktuális árfolyamon, vagy olyat is , hogy adott árfolyamon váltsa àt…..röviden ennyi. De ez nagyon csak az alap. Ennél sokkal összetettebb a dolog.

      Válasz
  8. Donsavesz

    Sziasztok.

    Nagyon bezuhant az árfolyam az utóbbi napokban, tudja valaki esetleg az okát?

    Most érdemes lenne befektetni Ether-be vagy nem, ezen gondolkodom?

    Válasz
    1. Admin Szerző

      Szia, a grafikonon azt látom, hogy már 2 hónapja esik az árfolyam. Az okát nem tudom, de egyelőre nem úgy néz ki, mint ami fordulni akarna. Olyan 7.2-es árfolyamnál van egy támasz, az talán fordíthat.

      Válasz
  9. VZoli

    Sziasztok!

    Egy kis segítséget szeretnék kérni…

    Megnéztem a Genesis Mining oldalát, de nem találtam utalást a megtérülési időre.
    Nem regisztráltam még, csak a price oldalt néztem.
    Közületek foglalkozik valaki Ether bányászattal (fura még nekem ez a kifejezés;-)) a Genesis Mining oldalon? Mik a tapasztalatok megtérülési idő tekintetében? Feltüntetik például, hogy 1mh/s. Hogyan kell ezt átszámolni Etherre?

    Köszönöm a segítséget előre is!

    U.i.: Boldog, coinokban gazdag, sikeres Új Évet Mindenkinek!

    Válasz
    1. Admin Szerző

      Szia, sajnos nincs tapasztalatom az ether bányászatról, mert nem vettem ilyen kontraktot a GM-nél azok után, hogy a bitcoin bányászat végül nem lett nyereséges.

      Válasz
  10. Donsavesz

    Sziasztok.

    Jelentős kiugrásban van az Ether jelenleg és aki befektetett az most nagyot kaszál.

    Köszönöm Zsolt, hogy írtál annak idején az Etherium-ról.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..