PerfectMoney kategória bejegyzései

PaidVerts – A PM segítőkész

Végre valami jó is történik a PaidVerts-nél. Most olvasom a tegnapi híreknél, hogy a PerfectMoney support nagyon segítőkész volt és az IP címek alapján lenyomozták mely számlákat használta Yan és blokkolták őket. Ezzel 134 ezer dollárt már sikerült megmenteni és készek visszaküldeni a PaidVerts számlájára, amennyiben meggyőződtek róla, hogy az már biztonságos. További 31 ezer dollárt már átváltott bitcoin-ra, amit sajnos nem tudnak már visszaszerezni, a maradék pedig btc-e.com-ra lett átmozgatva, akikkel szintén felvették a kapcsolatot.

Továbbá összegyűjtenek minden bizonyítékot Yan ellen és feljelentést tesznek a kanadai rendőrségen. Ha jól értettem ebben is a segítségükre lesz a PM.

Ez a hír még engem is meglepett és ez is azt mutatja, hogy a PM az egyik legjobb fizetési processzor, bár tudom, hogy sokan félnek tőle. Viszont én elmondhatom, hogy velük még sose volt problémám és a díjaik messze a legalacsonyabbak az összes többihez képest. Arról nem beszélve, hogy még kamatot is fizetnek a számlán tárolt pénzre 🙂

PerfectMoney – Bekeményítenek

A LibertyReserve bezárása óta a PerfectMoney egyre inkább arra törekszik, hogy minél jobb szolgáltatást nyújtson. Nemrég olvastam egy olyan hírt, hogy 2 számlatulajdonos esetében kiderült, hogy csalással jutottak más PM számlatulajdonosok pénzéhez és amikor erre fény derült, akkor a PM zárolta a számlájukat.

A tegnap megjelent legújabb hírekben pedig újabb lépést tettek, hogy csökkentsék a csalások számát. Bejelentették ugyanis, hogy felemelik a tranzakciós költségeket 0,5%-ról 1,99%-ra, de csak azon számlatulajdonosoknál, akiknek nem ellenőrzött a számlája, vagy nem Prémium számlával rendelkeznek. Ahhoz, hogy valaki Prémium tag legyen, legalább 3 hónapja kell rendelkeznie számlával a PM-nál és minimum $50.000 befizetést kell eszközölnie a számlára. Azon tagok, akiknek ellenőrzött a számlája, vagyis beküldték azokat az okmányokat, amivel igazolták a személyi azonosságukat, továbbra is a korábbi 0,5%-os díjjal küldhetnek pénzt. Ugyanis a PM nem a beérkező pénzek után von díjat, hanem az elküldött pénzek után.

Ezzel a lépéssel sok HYIP admin orra alá törtek borsot és remélhetőleg ezzel is tudják majd csökkenteni a gyors csalások számát. Ugyanis kétlem, hogy azok az adminok, akik gyors csalásra készülnek, beküldenék a személyes adataikat. Mert így ha fény derülne a csalásra, a PM átadhatná azokat a megfelelő hatóságok számára.

Kíváncsi vagyok milyen hatással lesz ez a döntés a HYIP piacra, amely a LR bukása óta egyébként is gyötrelmes. Viszont az is tény, hogy túlságosan elszaporodtak a gyors csalások és már alig találni jól működő programokat. Szóval bízok benne, hogy ezek után kedvező változás áll be ezen a piacon.

PerfectMoney – Újabb változások

FIGYELEM! Megváltozott a PerfectMoney domin neve. Tegnaptól a perfectmoney.is címen érhető el az oldal. Ennek oka, hogy átköltöztették a domaint Izlandra.

További változás, hogy a PerfectMoney egyesült egy multi céggel, amelynek a neve Startup Research and Investments LTD. A székhelye Hong-Kong-ban van és a domain név is erre a címre lett bejegyezve.

Ezekkel a változásokkal igyekszik elkerülni a PerfectMoney, hogy a LibertyReserve sorsára jusson, valamint azokkal a fejlesztésekkel, amiket még közben végrehajtanak. Ezek különböző biztonsági intézkedések a csalások ellen. Persze ezek némelyike inkább amolyan állintézkedés, de ebbe most inkább nem merülnék bele. Az a lényeg, hogy szemmel láthatóan igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy tovább működhessenek és kiharapjanak egy nagy szeletet abból a tortából, amit a LibertyReserve bukása hagyott hátra. Reméljük sikerül nekik.

Fizetési processzorok

Mielőtt megismerkednénk az online befektetési és egyéb pénzkereseti lehetőségekkel, célszerű választanunk egy vagy több fizetési szolgáltatót. Ezekre a szolgáltatókra azért van szükség, mert a legtöbb oldalon csak rajtuk keresztül tudunk pénzt mozgatni. De ha még lenne is lehetőség más módon fizetni (bankkártyával vagy banki átutalással), akkor sem szívesen adnánk meg a bankkártya adatainkat minden egyes új oldalon.

Ezeket a szolgáltatókat hívják fizetési processzoroknak vagy online pénztárcáknak. Annyiban különböznek a hagyományos banki szolgáltatóktól, hogy ezeknél nincs havi számlavezetési díj, sőt egyes szolgáltatóknál még a pénzküldés esetén sem kell díjat fizetnünk. Vagyis lényegében úgy működnek mint egy valódi pénztárca, ami jelen esetben nem a zsebemben van, hanem az interneten érhető el. Ezzel a pénztárcával akkor küldök pénzt másnak, amikor akarok, a hét minden napján a nap 24 órájában és a tranzakció azonnal teljesül, mintha egyszerűen átnyújtanám a másiknak a pénzt kéztől kézbe. Ettől egyedül a bitcoin tranzakciók térnek el, amelyeknél a tranzakció csak akkor tekinthető telesítettnek, amikor a hálózatba kapcsolt gépek közül minimum 6 jóváhagyta a tranzakciót. Ez általában kb. 10 perc, de lehet több idő is. A bitcoin-ról ITT olvashatsz bővebben.

Hasznos tanácsok:

  • Ezek az online pénztárcák kevésbé biztonságosak, mint mondjuk egy hazai bank. Ugyanis ha teszem azt valamelyikkel probléma adódik és nem férsz hozzá a pénzedhez, akkor előfordulhat, hogy nem lesz kihez jogorvoslatért fordulni és elveszítheted a pénzed. Ezért célszerű több pénztárcán tárolni a pénzed és lehetőleg egy helyen NE tárolj több pénzt, mint aminek az elvesztése komoly károkat okozhatna a pénzügyi helyzetedben.
  • SOHA NE használd ugyan azt a jelszót több pénztárcánál és főleg NE használj olyan jelszót, amit bármely más oldalon megadtál. Ezzel növeled a biztonságot, hogy kisebb eséllyel tudják feltörni a pénztárcádat.

Az alábbiakban felsorolom melyek a legelterjedtebb és legrégebb óta működő fizetési processzorok, valamint közlök róluk néhány információt a számlák feltöltésével és a költségekkel kapcsolatban.

Uphold

uphold

2014 óta működik ez a BitCoin pénztárca (a bitcoin egy digitális valuta, ITT olvashatsz róla bővebben). Hatalmas előnye az összes többi bitcoin pénztárcával szemben, hogy a pénztárcán lévő bitcoint (BTC) ingyen átválthatod más fizetőeszközre (jelenleg a pénztárcán elérhető 25 valutára és 4 nemesfémre). Ez pedig azért nagyon jó, mert ha van egy üzleted, ahol elfogadod a bitcoint mint fizetőeszközt, de nem akarod bevállalni az árfolyamkockázatot (mivel a bitcoin árfolyama elég nagyokat tud változni), akkor egyszerűen átváltod a pénztárcádon belül USD-ra vagy éppen EUR-ra és attól kezdve abban lesz tárolva.

További előnye, hogy másik Uphold pénztárcára ingyen küldhetsz, valamint másik Uphold pénztárcáról ingyen fogadhatsz pénzt, vagyis nincs semmilyen tranzakciós költség!

További információt ITT olvashatsz az Uphold-ról.

SKRILL – Moneybookers

Banner 468x60

A SKRILL korábban Moneybookers néven volt ismert. Ez az online pénztárca 2002 óta működik és 2013-ban volt egy design váltás, amikor megkapta a SKRILL nevet. Nekem 2008 óta van náluk számlám és bizton állíthatom, hogy az egyik legbiztonságosabb szolgáltatást nyújtják és soha nem volt velük semmilyen problémám.

SKRILL elsősorban online kaszinók és pókeroldalakon törtnő fizetésre használható, valamint számos forex bróker is elfogadja.

A számlanyitás és -vezetés ingyenes. A számla feltölthető belföldi banki átutalással, valamint tudunk hozzá rendelni saját MasterCard bankkártyát. Ez a kártya NEM Prepaid (feltölthető) kártya, hanem azonnal tudunk vele vásárolni vagy pénzt levenni ATM-ből, ha van a számlánkon pénz.

A kártya díjai:

SolidTrustPay

stp banner

Kanadában alakult 2006-ban. Ellenőrzési rendszere és a kifizetési korlátok miatt kevésbé népszerű a gyors csalást tervező adminok körében. Szóval ha egy oldalon szerepel a fizetési processzorok között, akkor az biztató jel, de persze semmiképpen nem garancia.

A számlanyitás és -vezetés ingyenes. A számla feltölthető bankkártyával, valamint belföldi banki átutalással is. Kifizetést szintén ezen a két módon kérhetünk.

FIGYELEM! Romániában élők nem fizethetnek be bankkártyával az STP számlájukra és pénzt sem kérhetnek ki rá. Új kártyát már nem is enged a rendszer hozzáadni. A support azt írta, hogy ezt a lépést azért tették meg, mert túl sok volt a bankkártyás csalás abból a régióból. Romániában élők bankszámlán keresztül tudnak be- és kifizetést teljesíteni.

Magyar bankszámlára régebben csak EUR-ban lehetett kiutalást indítani, ha helyi átutalással szerettük volna megkapni a pénzünket. 2012. decembertől viszont már USD-ban is indíthatjuk az utalást és így is $5 lesz a költsége.

Továbbá FONTOS információ az is, hogy pénzváltón keresztül csak Standard Verified (ellenőrzött) felhasználók küldhetnek és fogadhatnak pénzt!

Ha szeretnénk nagyobb biztonságban tudni a pénzünket, akkor kérhetünk egy TrustCard nevű ellenőrző kártyát, amely 3 különböző kódot tartalmaz.

  • Identification Code: erre akkor lehet szükség, ha telefonon akarsz információt kérni a supporttól
  • Payments Code: ha van ilyen kártyád, akkor csak ezzel a kóddal lehet bármilyen tranzakciót indítani. Továbbá az is az előnye, hogy a VISA vagy MasterCard kártyával történő befizetések azonnal jóváíródnak a STP számládon és a kiutalások is gyorsabban megvalósulnak, mint egyéb esetben.
  • Secure Code: ezzel a kóddal tudod megváltoztatni bármikor a személyes adataidat. E nélkül erre nincs lehetőséged, csak úgy, ha minden dokumentumot elküldesz a változásokkal kapcsolatban.

A TrustCard díja $30 és a lakcímedre küldik ki. Ez a kártya nem egy bankkártya, tehát csak az ellenőrző kódokat tartalmazza.

Mára a STP lett a legnépszerűbb és egyben legmegbízhatóbb fizetési processzor, úgyhogy ehhez is készítettem segédanyagokat.

SolidTrustPay – Segédanyagok

A pénzmozgatás és a kártyahasználat költségeiről itt találtok információt:

SolidTrustPay tranzakciók költségei

PerfectMoney

2007 óta működő fizetési processzor, amely ma már az egyik legnépszerűbb. Lényegében minden HYIP oldal elfogadja és sok más befektetés esetén is ott szerepel a listán. Költségeit tekintve az egyik legolcsóbb processzor, ugyanis mindössze 0,5% a költség a PM számlák közötti pénzmozgatások esetén, amit a küldő fél fizet. Ebből a szempontból is ez az egyik legjobb processzor, hiszen bármilyen kis összeget kikérhetünk és nem kerül semmibe. Amiben pedig kitűnik a többi közül, hogy 4% éves kamatot fizetnek a számlán tartott pénzünkre. Referál program keretében pedig a referáltaink pénzmozgása után éves 1% hozamot kapunk.

A számla feltöltése lehetséges nemzetközi banki átutalással, de csak pénzváltókon keresztül. Ezen kívül lehetőség van másik online pénztárcáról feltölteni szintén egy pénzváltó igénybevételével. Én a Changer.com pénzváltót használom és ezt is ajánlom. Ennél olcsóbb megoldás lehet az, hogyha valamelyik befektetési oldal megengedi, hogy más fizetési processzorra is kérhetünk kifizetést, nemcsak arra, amelyikről befizettünk. Ezt érdemes kihasználni, mert a legolcsóbb megoldás a PM számla feltöltésére. Már csak azért is, mert a beérkező pénzek után itt nem vonnak le semmilyen költséget!

Regisztrációs segédlet

PayPal

A PayPal a világ legnépszerűbb online fizetési rendszere. A PayPal (Europe) 1993-as cégbejegyzéssel indította pályafutását, mint hitelintézet Luxemburgban. A PayPal igazán csak akkor épült be a köztudatba, mikor a nagy és híres amerikai online aukciós óriás az eBay 2002-ben bekebelezte és azóta PayPal Inc. néven fut kaliforniai (USA) székhellyel.

A Tranzakciós díjakról itt tájékozódhatunk:

PayPal tranzakciók költségei