Kereskedés Ether-rel

2016. február 16-án írtam egy bejegyzést „Az Ether mint befektetés” címmel, amelyben bemutatom milyen lehetőségek rejlenek ebben a viszonylag új digitális valutában. Az Ether ára akkor $6 USD volt, most alig több mint egy hónap elteltével $12 USD körüli áron jegyzik, de március 13-án elérte a $15 USD-os árat is. Szóval igencsak érdemes rá odafigyelni.

Az elmúlt egy hónapban elég sok változás történt ezzel kapcsolatban, ezért is aktuális az újabb cikk írása.

Az említett bejegyzésben azt leírtam, hogyan kell készíteni egyedi Ether címet magunknak, hogy a megvásárolt vagy más módon kapott Ethert tárolni tudjuk. Ebben a cikkben arról fogok írni, milyen lehetőségeink vannak arra, hogy az Ether-rel kereskedjünk, vagyis hol tudunk Ethert vásárolni és eladni.

Az egyik legolcsóbb mód erre, ahol konkrétan kereskedhetünk is vele a Kraken, amely hasonlóan működik, mint egy forex brókercég. Viszont ide csak akkor érdemes regisztrálni, ha valaki komolyan akar foglalkozni a kereskedéssel, mert ehhez igazolnunk kell a személyi azonosságunkat és lakcímünket, vagyis fel kell töltenünk a megfelelő dokumentumokat.

A másik módja hogy Ether-hez jussunk a Genesis Mining (erről az előző cikkben is írtam), viszont itt résen kell lennünk, ugyanis március 3-án bevezettek egy újítást, miszerint a kibányászott Ether-t átváltják nekünk Bitcoin-ra. Aki esetleg korábban vásárolt ilyen szerződést az is nézze meg a számláját, mert én is csak nemrég vettem észre, hogy hiába adtam meg korábban az Ether címemet, ők fogták magukat és kérés nélkül átváltják bitcoinra. Szóval ezt nekünk kell visszaállítani, hogy mégis Ether-ben szeretnénk megkapni, amit a Mining Allocation menüben tehetünk meg.

Ha valaki úgy dönt, hogy szeretne Ethert vásárolni, vagy szeretné eladni a már megszerzett Ethert, akkor erre nagyon jó lehetőséget ad a Changer.com pénzváltó, ahol átválthatjuk PerfectMoney, Payeer, OKPay, AdvCash vagy BTC-E USd-ra az Ether-ünket, vagy akár Bitcoin, Litecoin, Dogecoin és Dash-ra. És természetesen a másik irányba is működik a váltás, méghozzá instant.

További jó hír, hogy a napokban érkezett hírlevélben jelentette be az Uphold, hogy áprilistól felveszik a már eddig is széles listájukra a Litecoint, májustól pedig az Ethert. Számomra ez az egyik legjobb hír, mert így díjmentesen fogok tudni kereskedni az Ether-rel.

Végül nézzünk meg egy grafikont, hogy lássátok miként alakult eddig az Ether árfolyama.
ethusd

Látható, hogy egy eső fázis után újra emelkedésbe kezdett az árfolyam, de a $12 USD-os szint egy erős ellenállás, ami már korábban is többször fogta meg az árfolyamot. Úgy hiszem, amikor ezt újra képes áttörni és sikerül fölötte maradni, újabb emelkedés várható.

Közzétéve:
Hírek kategóriába sorolva

12 hozzászólás

  1. Sziasztok.Van valami hír róla, hogy mikortól lesz Uphold-on Ether pénztárca, mert a májusból már nem nagyon lesz semmi.

    Előre is köszi a választ.

    Üdv: Zsolt

  2. Köszi a leleplezős cikket Zoli. Azért ez elég elgondolkodtató.
    Mondjuk nekem az elejétől fogva az a véleményem, hogy túl sok pénzt nem jó ezekben tartani, mert tényleg nincs biztosíték arra, hogy ezek az oldalak (coin pénztárcák) nem tűnnek e el egyik pillanatról a másikra.
    Bár ha belegondolok a mai világban semmire sincs biztosíték. Volt itt elég botrány, amin nem egy ember bukott jó nagy budai lakás árakat.
    Na ezért kell diverzifikálni.
    És jó ezekről beszélgetni. Több szem többet lát! 🙂 Köszi az infókat és véleményeket mindenkitől!

    1. 😉 – Amúgy nekem is az a véleményem mint fentebb, hogy az ilyen „leleplezős” oldalak ebből élnek, hogy minden kamu, viszont ez jól összefoglalta ebben az esetben amit eddig „tudni” véltünk erről.

      Van egy jó angol közmondás: „Sose tedd az összes tojásodat egy kosárba!”… mert tudjuk mi történhet minddel EGYSZERRE, ha a kosárral valami probléma adódik…

      Ésszerű diverzifikáció, másképp nem megy!

  3. Igen, vannak olyan oldalak, amelyek arra szakosodtak, hogy lejárató cikkeket írjanak anélkül, hogy komolyabb kutatómunkát végeznének. De a Onecoin esetében nyilván nem csak ilyen oldalakról van szó. Én amikor egy már létező lehetőségről próbálok infót gyűjteni, első körben fórumokat keresek, mert a felhasználói visszajelzések általában sokat elárulnak. Ezeket se lehet szentírásnak venni, mert nyilván gyakran fordul elő, hogy csak néhány ember ír negatív véleményt, aminek az oka legtöbbször az, hogy nem tudja hogyan kell használni az adott oldalt. De ha egy lehetőségről, mint jelen esetben a Onecoin sok helyen találunk negatív visszajelzést, az már elég gyanús és erős figyelmeztető jel számomra. Mint pl. az olyan visszajelzések, hogy most nem fizet PM-re, aztán egyszer csak újra fizet.
    Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy az esetek 99,99%-ában a végeredmény az, hogy előbb vagy utóbb kiderül, mégis volt alapjuk a negatív híreknek és csalókkal van dolgunk. Csak az emberek olyan naívak, hogy képesek elfelejteni, hogy valaki becsapta őket és hagyják magukat újra és újra átverni akár ugyanannak a személynek.
    De ha még ez sem elég, akkor mesélek egy másik történetet. Néhány éve egy ismerősöm szeretett volna meghívni engem a Site Talk nevű lehetőségbe, aminek én akkor utánanéztem és mivel nem tetszett, ezért nem foglalkoztam vele. Azóta persze kiderült, hogy ennek a vezetői is jól átvertek egy csomó embert, de még mindig működik. Most azzal próbálnak újabb pénzeket kicsalni a már egyébként is megfáradt és csalódott emberekből, hogy előálltak egy újabb szuper mesével, miszerint fúzióra léptek a Onecoin-nal. Pedig már az összes elcsépelt hazugságot ellőtték.

    Az a baj, hogy ezeket a gusztustalan csalókat sajnos nem büntetik meg és szabadon garázdálkodhatnak kedvükre újabb és újabb hazugságokat kitalálva és szépen feltálalva, amit persze az emberek többsége újra és újra megeszik. De a legszomorúbb az, hogy a legtöbb hálózatépítő asszisztál nekik, vagyis kézen fogva viszik be a málnásba a tapasztalatlan embereket, pedig ők nagyon is jól tudják, hogy csalókkal van dolguk. De pontosan úgy tálalják a történetet, mintha a világ legjobb lehetősége lenne.

    1. Ez a leleplező oldal meg a társai csak negatív híreket írnak, azért ez is furcsa szerintem. Ezeknek az oldalaknak akik meg akarják írni a tutit, minden piramis meg pilóta játék , még az is az, ami amúgy valódi termékeket és szolgáltatásokat kínál. (Senki ne értsen félre, nem vagyok benne az onecoin-ban nem védeni akarom.) Szóval én nem adok az ilyen és hasonló szinte mindenről csak negatív, lehúzó véleményt alkotó oldalakra. Sajnos sok jó lehetőséget húznak le manapság az ilyen és hasonló oldalak nem mindig valós tényeken alapuló információk közlésével. Gyakran előfordul , hogy a negatív véleményt alkotó ki se próbálta az adott lehetőséget és sokan mégis szinte szent írásnak veszik az alkotását. Szerintem ezek az oldalak így akarnak népszerűek lenni (nem csak a leleplezo-re gondolok). Már az oldal domain neve is elárulja, hogy itt csak lejárató cikkek vannak tök mindegy miről van szó.

  4. Én is megnéztem egy rakás videót a ONECOIN-ról, mert azok alapján nagyon tetszik, de most már ott tartok, hogy nem tudom mit gondoljak…
    A tulajdonosnőnek elég jó múltja van, és szerepelt a Forbes címlapján is, ezen kívül a Mastercard már szerződést kötött velük. Gondoljátok, hogy kötött volna ha ez illegális lenne?
    Nem lehet hogy ezek mind csak negatív hírverések?

  5. Kedves Mohos Gáborné 🙂

    A OneCoin-t NEM bányásszák, így NINCS is a kriptovalutatatőzsdén – egyértelműen NEM valós kriptovaluta (ugyanúgy mint a hasonló marketingtervre épült GCC)
    Épp ezért e kettő felettébb gyanús, ettől függetlenül lehet egy fordítva felépített üzleti terve: először tagságot szereznek, így bizalmi tőkét is, majd a későbbiek során valósan bányászhatóvá teszik.
    Az Ether viszont valósan bányászott coin, itt a felhasználhatóságban van különbség a többi coinhoz képest.
    Az EtherCoin-nak jelenleg nincs üzleti (marketing) terve, nem áll mögötte MLM-cég, így „tagsága” sincs. Bányászható egyénileg is (https://www.youtube.com/watch?v=IKtwSH6inBs) illetve egy-két bányásztársulás segítségével (genesis stb)
    És ha már a coin-ok és az MLM is említésre került, akkor: jelenleg kettő cégről tudok amely valósan bányászott coinokra épített MLM-céget:
    1; BTC + MLM = BCN (BitCoin Network) de kb 600 napig még
    2; CapriCoin + MLM = Vizionary , kb 3-6 év

    Üdv: Laci

  6. Szia!
    A coin-ok közül ki tanulmányozta a ONECOINT?
    Igaz, hogy nem ilyen gyors a növekedése, de a bitcoinhoz hasonlítja magát, sőt azt állítja a tulajdonos, hogy a bitcoin két hibáját kijavították, tehát nagyobb lehetőség van benne. Most 6 §-t ér az onecoin. Júliustól lehet vele kereskedni.
    Az ether-nek vajon hány tagja van?
    Erzsi

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük